Aug 27, 2011

Hilarion Mester Üzenetei Augusztus 21-28



 
Kedveseim,


Szívünk túlcsordul örömében, miközben figyelünk Titeket, hogy micsoda bátorsággal fogtok neki mindennapi életeteknek arra törekedve, hogy túllépjetek a körülöttetek kavargó energiákon, mely mindenütt ott vannak. Ez megköveteli, hogy folyamatosan emlékeztessétek magatokat, kik is vagytok valójában, s hogy mért is jöttetek pont oda ahol vagytok. A megfelelő helyen vagytok annak az érdekében, hogy lehorgonyozzátok az erősödő Fényt az elkövetkezőkben. Sok változás történt az éterikus energia mező szintjén, és elégedettek vagyunk a haladással melyet közös erőfeszítéssel érünk el.
 
A Kozmikus energia egy nagyobb beáramlása érkezik, mely a Föld atmoszféráján keresztül árad szét majd mindenkihez. A Ti feladatotok, hogy mindannyian folytassátok frekvenciátok szintjének fenntartását. Annak érdekében, hogy energiamezőtök mindig leföldelve maradjon, keressétek fel a természet bármilyen formáját, mert ez nagyon fontos a jelenlegi időkben. Szeressétek magatokat minden erőtökkel, mert ha így tesztek, képesek lesztek kiterjeszteni az emberi tudatosság mezejét a Fény folyamatosan emelkedő szintjéhez.
 
Számos kódolás van még hátra az emberi lelkekben. Tegyétek szándékotok legfőbb tárgyává, hogy magatokhoz veszitek Isten eme szent segítségét, s akkor segítenek azt lehorgonyozni Lényetekbe. Fontos, hogy egyensúlyban maradjatok. Az érkező energiák minden eddiginél magasabb frekvenciákból származnak, s ezért nagyon fontos, hogy az leföldelésre kerüljön Földanya kristálymagjába. Amikor majd kéritek az új kódolásokat, kérjétek azt is, hogybékével, áldással és védelemmel kerüljenek letöltésre Lényetekbe. Mindannyian angyalok seregével vagytok körülvéve és Ők biztosítják, hogy minden rendben legyen veletek, amíg Ti folytatjátok az alacsonyabb rezgésű energiák átalakítását négy alsóbb testetekben, miközben sűrű fizikai testetek egyre finomodik.
 
Azt választottátok, hogy részesei lesztek ennek a folyamatnak, így hát az egyetlen lehetséges út az előrehaladás. Teljes mértékben nyissátok meg szívetek az Angyalok és a Felemelkedett Mesterek birodalmának és naponta kérjétek iránymutatásunk és támogatásunk. Minden pillanatban készen állunk, hogy segítségünk és szeretetünk nyújtsuk felétek. Most mindenkinek több segítség áll rendelkezésre, mint ami valaha is megadatott. Hálásak vagyunk, hogy a növekvő tudatosságotok és megértésetek, együttérzésetek és könyörületetek a szükség órájában képes továbbhaladni nővéreitek és fivéreitek felé, pontosan úgy, ahogy azelőtt mi tettük ugyanezt veletek. Látjátok, így működnek a magasabb dimenziók és a Kozmikus Törvény.
 
Javasoljuk Drágáink, hogy naponta merüljetek el magatokban az Ibolya sugár átalakító lángjában meditációs módszerek vagy elhatározásotok által, mert jelenleg ez egy fontos mozzanat számotokra. Mindannyian hatékony tisztító és átalakító módszerek eszköztárát alakítottátok ki magatokban, hát használjátok ezeket napi gyakorlataitok során és megkönnyebbülést fognak hozni az adott nap folyamán.
 
Minden mögött magasabb szándék áll, amin csak keresztülmentek. Megalkottátok a teret Krisztusi Énetek számára, hogy lehorgonyozzátok magatokba és elkezdjétek manifesztálni magatokon keresztül. Hogy mennyire dicsőséges is ez? Ami több mint 2000 éve kezdődött most megérett, hogy a következő szintre léphessen! Legyetek tudatában, hogy a mi szeretetünk és megbecsülésünk mindig veletek van Drága Szeretteink, mert hihetetlen a munka, amit az Egyetlen Teremtő és az Isteni Terv nevében tesztek.
 
Viszlát a következő hétig…
 
ÉN VAGYOK Hilarion
 
Fordító: Daniel
 
©2011 Marlene Swetlishoff
Forrás: www.therainbowscribe.com

Hilarion Mester Üzenetei Augusztus 14-21




Kedveseim,
 
Jelenleg mindannyitok számára fontos, hogy az erősödő Fény behozatalára fókuszáljatok. Minden nap töltsetek egy kis időt azzal, hogy megerősítitek hajlandóságotokat, hogy az erőteljes és hatalmas energiák lehorgonyzójává váljatok, melyek már majdnem manifesztálódtak mindennapi életetekben és az Emberiség szívében. Együttműködve a Föld, az Emberiség, valamint a Földön, a benne és körülötte lévő összes királyság Isteni Tervével, magasabb tevékenységek lehetőségét hozzátok létre a tudatosság egyesített mezejében, mely körbeöleli a Földet és továbbra is biztosítja a legnagyobb jót minden számára.
 
Tartsátok fent és sugározzátok Fényetek és szeretetetek mindenki és minden felé környezetetekben. Ahogy emelkedik a kollektív tudatosság, melyhez mindannyian kapcsolódtok, a béke kezd el dominálni az emberek szívében. Hívjátok segítségül Krisztusi Énetek, hogy átölelje négy alacsonyabb testetek. Ezáltal testeitek sűrűsége csökken, rezgésszintje emelkedik, s a kristály alapú felépítésetek egy magasabb szintjére juttok. Ragyogjatok, Kedveseim! Nyissátok meg szívetek a Teremtő szeretetére és egységére. Minden rendben van és minden tökéletes. A sötétség gyorsabb iramban vonul vissza a bolygóról és minden lakosáról, mint azt bárki gondolta volna, s az Emberiség által elért dicsőség a végső javuláshoz vezető változásokat alkotja meg.
 
Tartsátok meg erősen vágyatokat a nagy békéről. Jóság és józanság tölti el a szívét és elméjét a felébredő tömegeknek Világotokon. Hajlandóságotok lehetővé teszi Fénycsaládjaitoknak, hogy több fényt hozzanak be az Isteni Terv beteljesítéséhez. Mind Egyek vagyunk, és együtt dolgozunk mindenki és minden felemelésén a Földön. A Föld már a végső pozíciójában van, így hát az Emberiségen a sor, hogy felébredjenek a nagy lehetőségre, mely mindenkinek megadatik e gyors változásokkal teli és gyors lélekfejlődést biztosító időkben. Dicsőséges időket él az Univerzum. Seregnyien és még sokkal-sokkal többen dolgoznak korokon keresztül fáradhatatlanul és várakozással eltelve a hihetetlen sebességgel érkező változások iránt.
 
Mindegyikőtök elvégezte már ezt a feladatot sok-sok idővel ezelőtt. Elköteleztétek magatok a Fénynek, s kitartóan tartjátok azt magatokban, jelzőtűzként szolgálva mindazok számára, akik most ébrednek és békére és egyensúlyra van szükségük. Ami eddig járható út volt, többé nem lesz az. Ami eddig volt az nincs többé. Egy sokkal jobb út van kialakulóban, ami még kicsit kaotikusnak és tekervényesnek tűnik ugyan, de távolabbról szemlélve ez csak azt mutatja, hogy egyre erősebb Fény kerül beintegrálása tudattalanul még azok által is, akik most ébrednek rá arra, mi történik valójában a bolygón.
 
Ne vegyetek részt az ego illúzióiban, ami a média áramlásán keresztül kerít be Titeket, s ami azon keresztül manifesztálódik körülöttetek. Rendszeresen emlékeztessétek magatokat, hogy Ti nem a testetek vagytok, nem az elmétek vagytok, s nem az egótok vagytok. Valójában Ti a Krisztus tudatosság vagytok, a belső Isten és Istennő vagytok.Használjátok bölcsen hatalmatok a legnagyobb jó érdekében saját magatok, szeretteik valamint a Földön lévő minden létező számára. Változást hozók, a változást megalkotók és azt lehetővé tevők vagytok! Pozitív és szeretetteljes változásokat alkottok azáltal, hogy az a Fény vagytok, Akik Vagytok valójában! Végezzetek el minden apró korrekciót a gondolkodásotokban, ami csak szükségesnek látszik ahhoz, hogy mindig egységben legyetek élettervetekkel.
Szándékozzatok így tenni, éljetek eszerint, váljatok eggyé vele!
Viszlát a következő hétig…
 
ÉN VAGYOK Hilarion
 
Fordító: Daniel
 
Forrás: www.therainbowscribe.com
©2011 Marlene Swetlishoff

Hilarion Mester Üzenetei Augusztus 7-14



Kedveseim,
 
Látunk Titeket Drágáink, ahogy hűek maradtok a választott irányhoz. Zsúfolt napi életetek közben is szakítotok rá időt, hogy megtartsátok fényetek és frekvenciátok, ami segít nektek középpontotokban és egyensúlyban maradni. Egy nagyobb szétválás megy végbe a dualitás drámáitól, amik már el is kezdtek távozni a tudatosságotokból. Időnként mindannyian tapasztaltatok már ismétlődő világosságot és tisztaságot, anélkül, hogy tudtátok volna miért is történik az. Ezen időszakok egyre gyakrabban fognak fellépni mindennapi életetekben, s Ti elkezditek meglátni a helyes utat, a helyes cselekedetet, mindezt a korábbi zűrzavar nélkül mely oly sokakat zavart már össze.
 
Ahogy a hónap napjai haladnak előre, a lelki tisztaság minősége egyre feltűnőbbé és érzékelhetőbbé válik. A dolgok egyre inkább úgy tűnnek majd, hogy egy bizonyos irányba tartanak, mintsem egy másikba. Bízzatok a minőségben, ami megnyilvánul nektek, mert magasabb aspektusotok manifesztálódik bennetek és rajtatok keresztül. Egy új kaland felé tartó utat kezdtetek meg – ebben a kalandban hátrahagyjátok korábban említett korlátjaitokat, s a legmagasabb vágyaitok, s ideáljaitok felé veszitek az irányt. Higgyetek képességeitekben, hogy mindezt nagyobb manifesztációba emelhessétek, és sose álljatok le, hogy elérjétek a csillagokat.
 
Egy egész új világ tárul elétek, mely már most bámulatos lehetőségeket tartalmaz és még oly sok lehetőség fog megnyílni előttetek, hogy nehéz feladat lesz eldönteni, hova is fókuszáljatok figyelmetekkel. Válasszátok azt, mely a legnagyobb örömet és beteljesedést hozza el számotokra. Ahogy megtanuljátok, hogyan is kell ezt csinálni, mindent meg fogtok érteni és nagyszerű események fognak kibontakozni életetekben. Szívetek sugallatát követve belső békére és egyensúlyra leltek s észreveszitek majd, hogy ami eddig idegességet és stresszt okozott egyszerűen áthaladnak rajtatok s többé vissza sem térnek.
 
Ez az igazi jele annak, hogy saját Mesteriségetek kialakul bennetek és ez messze többet mond fejlődésetek szintjéről, mint a harmadik dimenziós valóságotok. Ebbe az állapotba a napi folyamatos felajánlásotok és erőfeszítésetek révén jutottatok el. Kedveseim, ez egy új kezdet, a Megvilágosodás útja. Ez az út újult figyelmet és felajánlást követel meg tőletek a Földön elérhető lélek evolúcióhoz, ami a személyes erőfeszítésen, megértésen és az elétek kerülő próbákkal szembeni hajlandóságon keresztül valósul meg.
 
A képességetek, hogy minden körülmény között kitartsatok a százszorosára fejlődött, ahogy Önmagatok Mesterré válása halad egyre előbbre és magasabbra. Ne feledjétek, hogy a növekedés spirálokon keresztül történik. Vegyétek észre a visszatérő alkalmakat, hogy növekedjetek mesteriségetekben. Legyetek körültekintők a vissza-visszatérő ciklusokkal kapcsolatban és működjetek együtt ezekkel a spirálokkal. Amikor eljön a pihenés ideje, töltsétek meg azt hálával és élvezzétek nyugalmatok minden pillanatát. Ahogy egyre jobban figyeltek az ismétlődő ciklusokra és elkezdtek dolgozni velük, nagy léptékkel fogtok előre haladni.
 
Haladjatok egyre csak tovább megbocsájtással és nyugalommal szívetekben, Kedveseim. Tanuljátok meg kihasználni energiátokat, hogy az a legnagyobb jót hozza számotokra, és mindazoknak, akiket szerettek és gondjukat viselitek. Hagyjátok távozni a zavaró tényezőket melyek a dualitás síkjához láncolnak Titeket. Főnixként támadjatok fel a szabadságban és a magasztosságban az élet nevű játék új szintjéhez. Mindig veletek vagyunk, csodálunk s támogatunk Titeket.
 
Viszlát a következő hétig…
 
ÉN VAGYOK Hilarion
 
Fordító: Daniel
 
©2011 Marlene Swetlishoff
Forrás:   www.therainbowscribe.com

Aug 21, 2011

Hilarion Mester Üzenetei Július 31 - Augusztus 6


Szívélyes üdvözletem.


Kedveseim, Az élet a Földön gyorsabb iramot kezd el felvenni, mint valaha. Számos esemény történik majd, ami csodálatosnak és nehezen hihetőnek fog tűnni. Az események közepette jusson eszetekbe megőrizni egyensúlyotok és maradjatok mindig a béke állapotában. Ahogy a dimenziók egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, erősödni fognak megérzéseitek és az öröm érzete szívetekben, s a független szabadság érzése gyökeret ver világotokban. Itt az ideje, hogy megtegyétek lépésetek a következő szint felé önmagatok mesterévé válásában. Teljes erőtökből fókuszáljatok arra, ami vágyatokat képezi, hogy megteremtsétek azt, és ne hagyjátok, hogy bármi is eltereljen titeket tőle. Így az formát fog ölteni az életetekben és Világotokban.

Az elkövetkező hetek és hónapok lehetőséget biztosítanak arra, hogy nagy léptékkel haladjatok előre evolúciós spirálotokon és önmagatok Mesterévé válásában, s hogy nagyobb bölcsességet és képességeket érjetek el, mint ami ezelőtt hihetőnek tűnt. Mindegyikőtök képes olyan hatalmas dolgok elérése, melyről még csak nem is álmodtátok, hogy lehetséges lenne. Vegyétek tudomásul, hogy ahogy haladtok előre és visszaveszitek saját személyes hatalmatokat és szuverenitásotokat, olyan választást hoztok, mely minden számára a legnagyobb jót jelenti. Minden egyes tudatos és pozitív cselekedet amit csak tesztek, nagy mértékben számít bele az egészbe, és a Ti feladatotok, hogy egy új játékot teremtsetek,mely teli van örömmel, véget nem érő jósággal, és üdvözítő lehetőségek sokaságával.

Higgyetek minden egyes ember veleszületett jóságában és nagyságában, és tartsátok meg ezt a képet magatokban minden erőtökkel, idézzétek fel nap mint nap, bármi is törtéjen körülöttetek. Az előttetek álló nagy feladat, Kedveseim, a Földet körbeölelő, mélyen gyökerező, negatív gondolat-mintákból született, alacsony rezgésű energiamező áttörése. Az újonnan érkező Kozmikus energiák segítenek a folyamatban, de Nektek kell kifejezni ama szándékotokat, hogy megcsináljátok. Egy szabad akaratú bolygón, az ott élő fajnak (a Földön az embernek) kell gyakorolnia saját szuverén és isteni jogait (képességeit), hogy visszaállítsák a bolygót annak isteni állapotába, azáltal, hogy kifejezik ebbéli szándékukat. Képességeitek társteremtőkként való mindennapi gyakorlása a Minden Ami Van Isteni Forrással, létrehozza együttműködésetek a Föld és a rajta élők Isteni Tervével. Minden nap fejezzétek ki szándékotokat, hogy összhangba kerüljetek saját Krisztusi Énetekkel, s hogy kövessétek az Isteni Akaratot a legnagyobb jó érdekében.

Számos zavaró tényező van és lesz is folyamatosan, ami eltérít belső magodtól, ha hagyod.A jelen idők megkövetelik, hogy tisztán láss, és szíved belső sugallataira hallgass, még akkor is, ha éppen nem érted a dolgok okát. Mindannyian azt tanuljátok, hogyan kövessétek a nagy Én Vagyok Jelenlétetek útmutatását, és ez megkívánja az emberi akarat visszavonulását az Isteni Akarat érdekében. Higgy benne, hogy saját Isteni Éned vágyai csakis a legjobb és legboldogabb eredményeket hozhatják el Neked és mindazoknak akiket szeretsz. Bízz benne, hogy minden a lehető legjobban alakul. Vizualizáljátok magatok 12 láb (3,5 méter) magas fénylényeknek, és naponta játszatok el ezzel a gondolattal.

Képzeljétek és érezzétek magatok oly hatalmas Lényeknek, akik hatalmas változásokat idéznek elő pusztán azzal, hogy itt vannak ezekben a fantasztikus időkben. Érezzétek szívcsakrátokban a Teremtő szeretetét és sugározzátok ki magatokból egyre növekvő koncentrikus körökben, miközben tudjátok, hogy fényetek és szeretetetek valóban változást hoz. Viszlát a következő hétig…
ÉN VAGYOK Hilarion

Fordító: Daniel
http://www.therainbowscribe.com/hilarion2011.htm
Forrás: